Színvonalas versenyeket hozott a mezőhegyesi mesterhármas

Pintér M. Lajos

Egyedülálló módon három szakág rendezvényeinek is otthont adott a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lovaspályája és központi ménesudvara: a díjugratók és a díjlovasok viadala mellett fiatal fogatlovak edzőtáborát tartották itt az elmúlt hétvégén.

Fotók: Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt./Vida-Szűcs István

Rangos díjugrató- és díjlovasversenynek adott otthont a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. Hársfa utcai lovaspályája. A díjugratók számára a Békés megyei bajnokság részét képezte a megmérettetés, a díjlovasoknál B-kategóriás nemzeti fordulót tartottak.

Akinek még ez sem volt elég a lóból, akarom mondani a jóból, az megtekinthette a fiatal fogatlovak kétnapos edzőtáborát is, melynek meghívott edzője a kiváló német szakember, Peter Tischer volt. A fogathajtók a díjhajtó négyszögben arra koncentráltak, hogy milyen a lovak idomítottsága, mozgása, átengedhetősége. Az edzőtáborban a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. három fiatal fogatlova is részt vett.

A díjugrató és a díjlovagló viadalt hatalmas érdeklődés kísérte, és a nézőknek nem is kellett csalódniuk, hiszen a csodálatosan előkészített pályán színvonalas produkcióknak tapsolhattak, ráadásul az időjárás is igazán kegyes volt a résztvevőkhöz.

A díjugrató versenyben 90 centiméteren I. osztályban Kovács Henri (Morris Lovas SE) diadalmaskodott Diadem of Cabernet nyergében. A nyitott kategóriában első lett Ádász Petra (Békéscsabai Nimród LE) és Merlin. A 100 centiméteres kezdőlovas kategóriában Szatmári Fanni (Kentaur Lovas Egyesület) nyert Schimmelchen nyergében. A 100 centiméteres nyitott kategóriát I. osztályban Kovács Henri (Morris Lovas SE) Lottéval és Diadem of Cabernettel is pompásan teljesítette. A nyitott kategóriában első lett Ádász Petra (Békéscsabai Nimród LE) Merlinnel. Az R110 ifjúsági kategóriában első helyen végzett Plavecz Szabrina (Kentaur Lovas Egylet) Indiával. A 110 centiméteres nyitott versenyszámot Simon Éva nyerte meg (Aranykalász Lovas Club) Amandával. A 120 centiméteres ifjúsági versenyt Buzás Blanka teljesítette nagyszerűen (Kentaur Lovas Egylet) Szikrázó jeles nyergében. A nyitott versenyben első lett Kovács Henri (Morris Lovas SE) Cadre Romanticcal. A 125 centiméteres nyitott versenyszám győztese pedig ifj. Szász Attila (Mezőhegyesi Ménes KH SE) lett Alkonnyal.

A díjlovasoknál a felnőtteknél győzött Felek Csanád (Orosházi Szabadidőpark és LSE) Sziszivel. Az A2 2011-ben első lett Ficzere Bernadett (Mezőhegyesi Ménes KH SE) Mezőhegyes Nonius-14 Vezérrel. Az L5 2011-ben az ifiknél sikerrel teljesítette a versenyt Veres Gréta (Magyar Imre Díjlovagló Egyesület) Retúr nyergében, a felnőtteknél pedig Sarkadiné Gáll Andrea (Hódmezővásárhelyi SLE) Akcentóval. Az LM4 2011-es kategóriát Veres Réka teljesítette (Magyar Imre Díjlovagló Egyesület) Retúrral. A 4 éves Fiatal Díjló_1 (FEI 4 év) kategóriában az ifiknél Sztankovánszki Ágnes (Magyar Imre Díjlovagló Egyesület) bizonyult a legjobbnak Ravignonnal.

https://lovasnemzet.blogstar.hu/./pages/lovasnemzet/contents/blog/52986/pics/lead_800x600.jpg
díjlovaglás,díjugratás,fogathajtás,Lóerő,Mezőhegyes,Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?